Pénteken haladtam át a Dózsa-Honvéd-Csemete keresztez?désben. Ez szinte mindennapos immár vagy 28 éve életemben, láttam már egy s mást itt. Amíg nem volt lámpa iszonyatosan veszélyes keresztez?dés volt, sok horrort láttam. Most biztonságosabb, de szinte minden öt percben lehet látni valami "érdekeset". Az általános iskola fel?l jöttem, amit a forgalomtól két zöldsáv is elválaszt. Ennek ellenére majdnem a suli kapujáig felpofátlankodott egy batár, papa és mama összeszedte a gyereket. Pakolászás nem volt, de ha lett volna is a másik oldalról biztosított a suliba a behajtás, ez sem kifogás. Aztán nagyautós példaképapuka szépen ellavírozott a járdán ki a zöldön át a helyére. A csemete meg majd ha feln?, tudatos természetességgel fogja ugyanezt m?velni, mert ezt látta apukától is... 

  Átellenben meg váratlan szembeforgalmat kellett kikerülnöm, habár már akár meg is szokhattam volna. Amióta az átkel?ket akadálymentesítik, a négykerek?ek azt hiszik, hogy ezt nekik csinálták, felfelé is lefelé is. A pocsolya nagyrészt a kocsik szántásai miatt van a zöldterületen. 
 Az el?bbi eset forrása meg ez a szervízút. Bár 8-17-ig behajtani tilos, de ez senkit sem érdekel, a képen is 3 körül araszol be egy delikvens. Két oldalt aztán félig ráállnak a gyepre, majd többnyire a fenti piroskás módszerrel távoznak. 
 Még mindig ezen a részen haladok. Leleményes autósok bárhol találnak parkolót, csak ott nem, ahol tényleg van. Szintén járda és zöldterület. Tulajdonképpen akár szabályos is lehetne némelyik, tekintve, hogy csak félig áll a járdán. Másik fele meg a gyepen, az úttest meg a gyepen és másik járdán túl van 5-10 méterre. 
|