Szitu: hajnali fél 8, tömegközlekedés Debrecenben (inkább tömeg, mint közlekedés), 15-ös busz. Ez a járat úgy megy, hogy t?lünk csak ezzel lehet kijutni az egyik könyvel?mhöz (t?le pedig az APEH-hez), így rá vagyok kényszerítve erre. Természetesen a DKV kicsi buszt küld, elvégre minek a nagy, csak két iskola és egy városközpont van útközben.

Állunk H1N1-barát módon összezsúfolva, moccanásnyi hely nincs (el?nye is van ám: ha fékez a busz, megtart a tömeg), az els? ajtóhoz meglehet?sen közel. Az els? ajtó mellett pont annyi hely, hogy a sof?r kilásson.

Sztori:
Egyszercsak megcsörren egy mobiltelefon mellettem. A hölgyemény, akihez tartozott, kézzel-lábbal elkezdett utánakapaszkodni, nagy nehezen meg is találta, kinyitotta, majd - gondolván, félre kell húzódni, nem jó az, ha a tömeg hallja, amit beszél - tíz centivel odébblép. Ez pont arra volt elég, hogy a buszsof?r ne lásson ki t?le a megálló felé. Addig nem is volt gond, amíg a lámpánál álltunk, de aztán közeledett a vész (azaz a megálló). Sokan várakoztak, hát a sof?r, gondolta, a biztonságra hajt, odanéz, nehogy elüssön valakit. Igenám, de h?sünk az ajtóban/féligablakban telefonál, tökéletesen eltakarva a kilátást. A buszsof?r gyengéden megböki a karját, és (tényleg) szokatlanul udvariasan megkéri, hogy húzódjon félre 5 centit.

A poén:
A hölgy válasza. Az ugyanis ez volt: "Jól van na! Nem férek el, kicsi buszt küldtek. HA NEM TETSZIK, LE LEHET SZÁLLNI!"