Nagyon vártuk a Kossuth téren a nagyszínpadra beharangozott ABBA Showt, nem is értem, hogy miért nem néztem meg el?re a honlapjukat. Mert valószín?, hogy az ott látottak alapján eleve kihagytuk volna, így viszont csak él?ben szembesültünk azzal, amit 2 szám elhangzása után azzal díjaztunk, hogy eljöttünk a térr?l. Nem fikablog vagyunk, így nem részletezném a szupernegatívuszokat.
Átsétáltunk a Baltazár Dezs?re, ott egy 4 f?s kis csapat adta a showt egy szál szintivel. Nos, ?k megmutatták, attól, hogy pl. az eredeti ABBA állati magasra tette a lécet, még nem kell vak (és süket) módjára leverje azt, aki a számaik el?adására vállalkozik. (Megjegyzend?, hogy más együttesek, el?adók magas lécét is könnyedén vették.)
Tarkóbizserget? élményt volt, amikor felcsendült a Waterloo, össze is néztünk Mortival, hogy ennek a csapatnak kellene a nagyszínpadon lennie, annyira minden benne volt az el?adásukban, amit ott vártunk volna. Nem csak jobbak, hanem JÓK. Együtt élnek a zenével, mosolyognak, élvezik, helyén volt minden egyes hang, változatos hangokat és hangszíneket mutattak fel tökéletes összhangban s a közönséget is magukkal ragadták. Voltak, akik táncra is perdültek. A végén kiderült, hogy ?k a SHOWTIME zenekar, Bánhidi Krisztián, Veres Imola, Domján Viktória, Fitos Viktor.
 Kétszer is visszatapsoltuk ?ket, így az egy órára ráhúztak még 20 percet. Köszönjük, úgy intézzük, hogy lássuk-halljuk még a showt.
Aztán vissza a nagyszínpadhoz, Els? Emelet koncert. Ett?l kicsit tartottunk, nehogy lehangoló legyen, de a fiúk biza nem csak halvány árnyékai voltak egykori önmaguknak, sörpocakocska ide, ritkuló haj oda, fergeteges estét csaptak ?k is, ezt talán nem is kell tovább ragozni.
Szóval amilyen vacaknak indult az este, olyan jó lett végül, és még egy helyi értékkel is gazdagabbak lettünk. (A képek tudom, nem az igaziak. Sajnos a gépem azért annyira nem jó, hogy a nemtudásomat kompenzálja. )
Kiegészítés: Bár ilyet nem illik leírni, különösen nem a férjünk blogjában ugye, de azért Kikit szobadísznek még mindig elfogadnám (ha valakinek nem lenne egyértelm?: Morti)
|