.:: Csepp a tengerben :: agydöccenések ::
 
::.
  Kereszteződés

Mostanság örvendezve számolgatom a bicajosokat a bringautas kereszteződésekben. Általában minimum 6-7 szokott lenni, ami azért talán mutat valamit. Tegnap este 8 után átsétáltunk a Malomparkba vacsiért, ekkor 16 bringást számoltam a Füredi-Dózsa-Nádor kereszteződésnél. Meg is jegyeztem Mortinak, hogy ez amolyan csúcsféle eddig. Meglepő volt továbbá, hogy kivétel nélkül mind ki volt világítva rendesen.

A Böszörményi felől egy családias csapat jött, 2 gyerkőccel 4 felnőtt. A kisbringásoknak még a sisakján is volt villogó, tényleg nem lehetett nem észrevenni a kis karavánt, beszélgetvén helyeseltük is, igen, így kell ezt.

Közben haladtunk át a Dózsa felől a zebrán, elhaladtunk egymás mellett, és e jóleső dolgok kitárgyalásából hangos kiabálás zökkentett ki: Állj meg, állj már meg hát nem látsz a szemedtől! ... Hátranézünk (még a zebra közepén vagyunk) és egy kanyarodó Suzuki kivitelezte a kivitelezhetetlent: nem vette észre a díszkivilágításban vonuló csapatot. Elől is hátul is ment felnőtt, köztük a gyerkőcök, s annyit láttam, hogy az egyik kölyök már a bicajút bal szélén próbálja elkerülni az autót, mögötte a vélhetően anyuka kiabál szinte tehetetlenül. Tehát a kocsi egyszerűen belemászott a 8 fős (másfelől volt még 2 csatlakozó) csapat közepébe és a kocsi orra már túl volt a bicajút szélén, amikor végre megállt, blokkolva a bringautat.

Az egész egy méla pillanat volt csak. Ha picit később, tényleg csak 1-2 másodperccel később indulunk át a zebrán, akkor mi megyünk ott. S mi gyalogosként még csak ki sem voltunk világítva. Hirtelen még én is tarkóig zsibbadtam, az anyuka meg egyszerűen sírva fakadt.

Ez a kereszteződés speciel még sötétben is jól belátható, nincs takaró akadály, s rendesen ki van világítva. Nagyon ki tudnám egyelni az úrvezetőket, akik ilyen normál körülmények között is képtelenek biztonságosan közlekedni. El kellene fogadni, hogy az autó, a jogsi nem alanyi jog, s aki alkalmatlan arra, hogy egy veszélyes üzemben biztonsággal vegyen részt, az gyalogoljon csak vagy tömegközlekedjen, de ne lehessen 4 keréken guruló bamba bomba. Sok ilyen van, hogy zebránál csak akkor lennének képesek megállni, ha fejbe lőnék őket. (Tévedés ne essék, a bringásokat is megszórnám, nagyon sokat bosszankodok kétkerekű társaimon is, némelyiket szívlapáttal kellene megszeretgetni.)

Most nem lett baj, de tényleg nagyon picin múlott.


Kiegészítés: anyuka helyében én biztosan kiszedtem volna a sofőrt a volán mögül és megmutattam volna neki a kocsija orrát egészen közelről. (Morti)



 Főmenü
 
· Linkek
· Fórum
· Tagok
 Üdvözlet
 

Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

 Archívum bigyó
 
<< 2017 június >>
HKSzeCsPSzoV
 
24
 
Teljes év mutatása
 Keresés Csepp a tengerben
 

 Hírösszefoglaló
 
 Chatbox
 
...: maKACS :...
01.07 : 23:56

Köszi!
...: catyst :...
01.07 : 19:49

sok-sok boldog névnapot
...: csillagtenger :...
09.27 : 20:50

Hallalihó!
...: catyst :...
03.04 : 11:02

csak hogy ide is írjak valamit
...: Morti :...
08.05 : 08:01

Köszönjük a szurkolást, Potyi rendbejönni látszik

 Online
 
Vendégek: 1
Tagok: 0
Ezen a lapon: 1
Tagok: 231, legújabb: Aloonthar
  Top



Minden védjegy © a tulajdonosaiké.
©e107.org 2002-2008 :: ©maKACS 2004-2010

Adatbázis lekérdezés: 73.