.:: Csepp a tengerben :: agydöccenések ::
 
::.
  A templom macskája

Déltájt a Kistemplommal szemben a díszkövön árván kóricált egy kismacska. Sovány, koszos kis pára éhesen, szinte koldulva bóklászott a lámpánál egyik járókelőtől a másikig. Sokaktól kapott egy “jaj, de kis aranyos” vagy “de kis vékonyka” megjegyzést és mentek tovább, legfeljebb a lámpa miatt megállva.

Bementünk szemközt a Rossmannba egy tasakos junior macskakajáért, s mire visszaértünk megetetni a kis csórót épp egy hajléktalan hajolt le hozzá megsimogatni sorstársát, az meg hálásan tolta a szívmeleg tenyérbe a kobakját.

A díszkő szélén “tálaltuk” fel a tasakocska étket, mindent elfelejtve vetette rá magát és egy lámpaváltásnyi idő alatt be is habzsolta az utolsó falatkáig és cseppig, szinte látszott, ahogy enyhül a belső űr, enyhül a vákuum.

Az a hajléktalan gazdagabb az összes arra járónál.


  Dombostanya

Üresség. Nem a nyitottság, nem a szárnyalni hívó, tágas ég, nem a széles látóhatár uralja ezt a vidéket, hanem az értéktelen üresség.

Nem a csend, nem a béke, hanem a nem-történik-semmi módon üres, múlt harcok zajába belerokkant süket némaság. A kövek nem beszélnek, hangjukat mintha az érdektelenség apasztotta volna el. A bodzabokrok tüntetőleg állnak a rom és a vasútvonal között, átláthatatlan, áthatolhatatlan falként.

Itt a kéz is nehéz. A tollat megfogja a sötét makacsság, amivel ez a rom a titkait őrzi. Ha vannak neki. Ha az az üresség csak egy fal, és nem maga a hely szelleme. Ha az üresség mögött, vagy abba beleláncolva, vagy ahhoz hozzábilincselve lapul egyáltalán valami a múlt időkből.

Tájra telepedő, nyarat fojtó, morózus, közönséges hely. Lélek tolvaja: kiszívja, ha sokáig maradok.

  Kis pocsolyológia

Szép kis felhőszakadás volt tegnap este. Ez aztán arra inspirált, hogy folytassam az alkotásaim átmentését a blogba. Íme, a következő régi elmeszülemény:


Nem hiába tette Hippokratész az élet összes formájának egyik alapelemévé a vizet, úgy érzem. A víz végigkíséri a mindennapjainkat, néha áldásként hull, néha jótékonyan ölel körül, néha pedig elveszejt.

Az első megnyilvánulási formája az eső. Az eső következménye pedig a pocsolya.

A pocsolya 4 létezési formája:

1. a "picsolya": ennek mélysége nem éri el az 1 cm-t sem. Az út felszínén, nagy kiterjedésben terül el, boldogan ölelve a fekete aszfaltot. Szinte nem is látszik, a figyelmet fel rá csak a szokatlan csillogás hívja fel: száraz aszfalt nem fénylik. Ezen a pocsolyán végig lehet biciklizni kellemesen, sárvédő használata ajánlott.
2. a "hm": ennek mélysége 1 és 3 cm között változik. Ezt hívják klasszikus pocsolyának klasszikus körökben.
3. a "wow": ennek mélysége 3 és 10 cm között változik. Ennek legfőbb ismérve, hogy járdaszegélyek mellett hosszan elhúzódva terül el, belelépni kizárólag gumicsizmával ajánlott.
4. a "hűbasszus": ennek mélysége meghaladja a 10 cm-t, a legváltozatosabb helyen képes előfordulni: úttesten, járdaszegélyen, magán a járdán, bicikliúton.

A pocsolyák kombinációs készsége:

A pocsolyák létezési formái kombinálhatók. Mindegyik forma kompatíbilis az összes többivel, ennek megfelelően mindegyik forma átmehet az összes többibe. A leggyakoribb az, amikor a "picsolya" vált át hirtelenjében "hűbasszussá". Tekintve Kaposvár útjainak állapotát, ez utcánként kétszer előfordul, de természetesen előre láthatatlanul.

A pocsolya és a forgalom viszonya:

A pocsolya szinte minden esetben "picsolya", ha:

- terepjáróval közlekedünk a lehető legszélesebb autóúton,
- gumicsizmát adunk a gyerekre oviba menet.

A pocsolya szinte mindig "hm", ha:
- látva terjedelmét elkerüljük.

A pocsolya szinte minden esetben "wow", ha:
- tűsarkú szandálban, lelátva a pocsolya aljáig azt gondoljuk, hogy átmehetünk az útra, ami között és közöttünk csak a feszített víztükör van.

A pocsolya szinte minden esetben "hűbasszus", ha
- kereszteződésben biciklivel áll az ember, és előtte egy nyomvályúban halmozódott fel.
- különösen igaz az előbbi megállapítás akkor, ha a kereszteződésben ácsingózó humanoid a keresztirányú (lehetőleg pótkocsis) tehergépkocsi-forgalomból kifolyólag (hm… kifröccsenőleg?) kénytelen várakozó álláspontra helyezkedni.
- az úttest erős forgalma miatt kénytelen a delikvens belehajtani.

A pocsolya feltöltődési aránya:

1. A "picsolya" kizárólag akkor fordul elő, ha fentről még nem állt el az áldás-áradat.
2. A "hm" egy-két órán keresztül is képes megmaradni, de ha belehajt egy kisebb gépjármű (kispolszki pl), akkor pár perc alatt kiszárad napos időben.
3. A "wow" kiürüléséhez már nagyobb gépjárművek kellenek, egy kamion épp megteszi.
4. A "hűbasszus"-nak semmi köze a fizika törvényeihez. A hűbasszus akkor töltődik fel és olyan gyorsan, amikor és amilyen gyorsan csak akar. Ergo: ha a delikvens felsóhajt a kereszteződésben az első keresztirányú kamion után és megtörli az összesarazott arcát, akkor ezt fölöttébb helytelenül teszi, mert az egy másodperccel az első kamion után belehajtó második kamion is képes ugyanakkora mennyiségű és ugyanolyan minőségű sarat ontani kerekei alól a nyomvályúból. És így teszi a harmadik, a negyedik, a sokadik is.

Konklúzió: az eső pocsolyát okoz, és a pocsolya a megjelenési formájától függően okozhat több-kevesebb kellemetlenséget, többek között agyhangyazavart.
  A szobor tánca (Városmesék 6.)

Hol volt, hol nem volt, az Álmok tengerén túl, a Valóság Szigetén volt egy város. A város szívében kis park bújt meg, a parkot egy ősöreg fa uralta. A fa alatt kandeláber ontotta esténként a fényét, s a park szökőkút csobogásától volt hangos. Itt a fű egy picit zöldebb, az ég egy picit kékebb volt, mint másutt.

A park szélén egy szobor állt. Alkotója kecses mozdulatba öntötte tagjait. A bronz barnasága lágyan simult a park élő zöldjébe, a napfelkelték és a naplementék aranyba öltöztették, a mester keze által mívelt izmainak tökéletessége nap mint nap megállásra késztette az arra járókat. Szemei a távolba tekintettek, elérhetetlenként és megfoghatatlanként őrizte a park békéjét. Szíve nem dobbant, mellkasa nem emelkedett légvételre nappal.

De az éjszaka az övé volt. Talapzatáról leszállva, holdfény-selyembe burkolózva táncolt az éj hangjaira: a tücsök ciripelésére, a szökőkút locsogására, az alvó emberek szívdobbanásaira. Ő ekkor volt boldog, táncában feloldódott a nappal merevsége, holdsugár-köntöse hangtalanul libegett mozdulatai ritmusára. Ha látta volna valaki a park lakóin kívül, azt hihette volna, hogy álmodik: tündért vagy angyalt lát, ahogy szárnyait kiterjesztve védőbűbájt táncol az éjszaka életre kelő park fölé.

A szobor óvatos volt. Vigyázott arra, hogy soha senki ne láthassa őt táncolni. Ha lépteket hallott, vagy a szél rezdüléseiből érezte meg az arra járót, egy szemvillanás alatt újra a gránittömbön állt, a mester által megálmodott pózban.

Egy áprilisi éjszakán, egy bolond, virágillattal terhes, fűszeres, szerelemre csábító éjszakán a szobor belefeledkezett táncába és nem vette észre az arra járó fiatalembert. Az megdermedt, ahogy a kecses nőalakra pillantott. A tánc felpezsdítette a vérét, emberi szíve őrült ritmusra váltott, lábai elgyengültek. Térdre esett. Ahogy az út apró kavicsai megcsikordultak alatta, a látomás megriadt. A szobor megdermedt, majd egy pillanat alatt felugrott parkszéli őrhelyére, de már késő volt. A láng fellobbant, és a férfi térden állva, vággyal a szemében nézte őt. Nézte, egészen reggelig.

Ahogy a Nap megjelent a horizonton és elűzte az éjszaka varázsát, úgy ébredt fel az ember is a vágyteli pillanatból. Felkelt, szemét továbbra is a szobor mozdulatlan testére szegezve. Lelkében feltámadt a kétely: valóban látta táncolni a bronz lányt, vagy csak képzelete, kimerültsége játszott vele? Józan esze azt súgta, hogy a Valóság Szigetén a szobrok csak élettelen tárgyak, de a szíve az tudta, hogy az Álmok Tengeréhez ilyen közel megtörténhetnek a csodák. Hazament, de este újra eljött. Leült egy padra, és onnan nézte a csodás teremtményt, várta mozdulatát. Hajnalban újra hazament, de a naplemente már a parkban találta. Nemsokára eljött az a nap is, amikor már nem ment haza. Várakozása azonban hiábavaló volt, a nőalak a szobrász által bronzba öntött mozdulatlanságba dermedve állt csak. A férfi nem adta fel. Várt, várt és várt. Az arra járók bolondnak nézték. Napok, hetek, évek teltek el, az ifjú arcra barázdákat szántott az idő, az egykor hollófekete hajba ősz csíkok vegyültek, akárcsak az egyre hosszabb szakállba.

A szobor is nézte őt. Szemei egy-egy pillanatra az emberre tekintettek a messzeség helyett. Szánta a szerencsétlent, és tudta: ő az oka a nyomorúságának. Éjjelente dobogó szíve összeszorult, nyúlt volna, hogy megérintse az őt csodáló arcot, hogy megnyugtassa az érte dobogó szívet, de tudta: nem szabad, nem lehet. Az örök és a halandó nem fér össze.

Egy este a szobor vállát megérintette egy holdsugár.

- Búcsúzz el tőle! - suttogta a fülébe a szél. A nőalak bólintott, majd mozdulatlanságából kilépve leszállt a talapzatról. Leült a férfi mellé, hűvös bronz tenyerével megsimította annak évek óta lázban égő homlokát.

- Köszönöm. - szólt az ember, majd az évek súlya alatt meghajlott gerincét kiegyenesítve felállt. A szobor felé nyújtotta kezét, felsegítette örök szerelmesét, majd - mintha újra ifjú lett volna - táncba hívta. Eres kezei könnyedén tartották a kecses nőalakot, szemeiben mosoly bújkált.

Reggel az arra járók már hiába hívták az idős csavargóhoz a mentőt. Arcán békés mosollyal, mintha csak aludt volna, a táncosnő szobra alapjához támaszkodva ült: lelke immár a csillagok között járt.

A szobor a következő éjszaka újra lelépett a fűre, és hosszú-hosszú idő után ismét varázst borított a parkra. Tánca feledtette éjjel élő szívével a múlandót, az embert.

  Hajnal

Hajnal, erkély. Kezem a bögrén, fázó csontjaimat átjárja a kávé melege. Nézem a hajnali forgalmat: az úton kisebb-nagyobb járművek szaladgálnak, kerülgetik egymást idegesen, dudálnak egymásra, húzódnak félre, melyik-melyik sofőrje temperamentuma szerint.

Kikönyöklök a korlátra, a bögre fülét szorosabbra fogom: nem lenne jó, ha az alattunk munkába rohanó emberek valamelyikének fején landolna. Iszom egy kortyot és a szemközti háztömbre nézek. Az ablakaink nyugati irányba nyílnak, így a napfelkeltének csak a tükörképét látom. És mennyi minden van, aminek csak a tükörképét látom! Kényelmesebb ránézni egy csillogó-villogó kis üvegfelületre, mint szembe állni a mindennapokkal, mint egyenesen a valóságra nézni: félek, hogy az túl fájdalmas, túlontúl rideg, közvetlen, nincsenek mögötte odacsempészett csillogások. De a csillogás, amit a tükör ad, hamis. Üveg és nyál, köze sincs a gyémánt tiszta ragyogásához, a valósághoz.

Döntök. Lemegyek a ház keleti oldalára, és onnan üdvözlöm a fák között kelni látszó napot. Új reggel, új élet, új gondolatok, új bizalom, amellyel a jövőbe tekintek.

  Spórolós faszari narancs

A SPARban megint vödrös narancs akció van.

Ergo megint megy az egyensúlyozás, a dzsengázás, ki tud egy vödörre ráügyeskedni egy másik vödörnyit. Persze ahogy mozdul a futószalag, fél vödörnyi (per vödör) gurul szanaszét, de még így is másfél az annyi. "Kedveském, tegye már zacskóba nekem, ami legurult!"

A család meg otthon egy hónapig narancsot zabál, már mindenkinek marja a húgyhólyagját is, de jó vétel volt. Még így is, hogy egy vödörnyi ott rohad. De inkább, mint a boltban vagy másnál.

Ez ilyen, suttyóságban vitamindúsak vagyunk.

  Életkép

- Látod cica? Ez egy automata töltőceruza. Azért automata, mert nem kell nyomkorászni, úgy is jön belőle a hegy.

- És azért ceruza, mert fog az űrben is.

  Boldog új évet

Asszem nagyon profin kezdtük az új évet. Meg azt is hiszem, tudom, mit kap a pacák névnapjára.

Tegnap ugyanis az év utolsó (kissé destruktív) megmozdulásaként sikerrel kimostam...





a pendrive-ját. Szívás.

  Évösszegzés

Csak röviden: 2009+1=2010.

Boldog újévet!

 
 
Oldal: 1 [2] 3 ... 102 103 104


  Hírkategóriák
 
Traktor
Es?nap
Kistaki
Snap
Izmos ego
Életkép
Showtime
Seprés
Játék
Fó-rum
Do you
Körző
Életkép
 Főmenü
 
· Linkek
· Fórum
· Tagok
 Üdvözlet
 

Felhasználónév:

Jelszó:


Adatok megjegyzése

 Archívum bigyó
 
<< 2017 június >>
HKSzeCsPSzoV
 
24
 
Teljes év mutatása
 Keresés Csepp a tengerben
 

 Hírösszefoglaló
 
 Chatbox
 
...: maKACS :...
01.07 : 23:56

Köszi!
...: catyst :...
01.07 : 19:49

sok-sok boldog névnapot
...: csillagtenger :...
09.27 : 20:50

Hallalihó!
...: catyst :...
03.04 : 11:02

csak hogy ide is írjak valamit
...: Morti :...
08.05 : 08:01

Köszönjük a szurkolást, Potyi rendbejönni látszik

 Online
 
Vendégek: 1
Tagok: 0
Ezen a lapon: 1
Tagok: 231, legújabb: Aloonthar
  Top



Minden védjegy © a tulajdonosaiké.
©e107.org 2002-2008 :: ©maKACS 2004-2010

Adatbázis lekérdezés: 137.